Ki viszi át a szerelmet...
Nem könnyű szakítás után. Sokunk attól félve, hogy egyedül marad, előbb kimondja egy új kapcsolatra az igent mint kellene. Gondolván hogy majd összeszokunk. Realizálódik ki mit szeret, a másik értékrendjébe mi fér bele mi nem, mit gondol a világról, a rokonokról, munkatársakról, a másikról, magáról.
Az együttélés közös csodája, amikor abban ki tudunk bontakozni. Szabadon önfelvállalóan önmagunk lenni. El tudjuk engedni rossz szokásainkat, félelmeinket. Nem két tökéletes ember fúziójáról van szó! Elakadásaink, feldolgozatlan traumáink befolyással vannak ránk. Valamilyen mértékben mindannyian szocializációs hiányosságokkal küzdünk, én is, a másik is. Amikor azzal az emberrel élünk, aki hozzánk való, ő kiegészít bennünket. Együtt fejlődünk, ebben a folyamatban kölcsönösen egymás partnerei vagyunk.
Van hogy arra az emberre találunk rá, akinek elakadásai befoltozzák a sajátunkat, a miénk pedig az övét, mintha egy nadrágot hordanánk együtt. Felismerjük magunkban azt a hiányosságot, amit a másik ember tökéletlensége gyógyít, és viszont. Amennyiben a kapcsolat mélységeinek értelmezése során, mindegyikünk elfogulatlanul gondolkodik magáról, az idő múlásával önismeretük, egyben a kapcsolathoz való lojalitásuk is mélyül, ahhoz hogy ez megtörténjen, az önmagunkkal szembeni objektív nézőpont elengedhetetlen.
Ám ha fixációnk felismerése nem történik meg, ha magunkra nem a realitás szemüvegén keresztül nézünk, a közösen viselt nadrágon a szövétnek szakadozni kezd, amire aztán egy újabb foltot varrunk, és ismét egy újabbat. Az idő múlásával közös életünk tele lesz foltokkal. Megerősítjük a másikban azokat a tulajdonságokat, amik elszigetelik őt, és vele együtt minket is a lelki sebek gyógyulásától. A nadrág már nem is látszik, csak foltok vannak. A másikban megerősített félelmek, a közös szokásokkal táplált harag, dacos akarnokság, a mindenféle változás, változtatás iránti ellenállás. Hangsúly, a kölcsönösen egymásban megerősített negatív érzelmeken van. Lehet, pont a múltból hozott kisebbrendűség miatti személyes, majd közös túlkompenzáláson. - Igazad van! - Ne is hagyd magad! - Irigy rád mert...- Igenis mutasd meg nekik hogy! Egyre és egyre távolabb a valóság hatékony érzékelésétől, a lelki egészségtől.
Tisztázni belső dolgainkat. Szembenézni az árnyékunkkal elfogadni a nem szeretett tulajdonságainkat, képmutatást, hazugságot. Feltenni a kérdést: Miért? Tiszta egyértelmű válaszokat keresni. Valóban könnyebb benne maradni egy mérgező helyzetben, mint önmagunkba nézni? Kritikát és tevőlegességet gyakorolni akkor, ha mindenki másról van szó, és elsiklani a dolgok felett akkor ha magukról van szó? Miért nem vesszük észre életünkben azt a pillanatot amikortól egy kapcsolat csak korlátokat jelent? Valóban könnyebb azt választani amit ismerünk bármennyire is nehéz, mint új lehetőségeket, új utakat keresni? A rossz emberi kapcsolatok a betegségek melegágyai, fokozottan igaz ez ha családi, szerelmi kapcsolatokról van szó....Óvjuk lelki és test egészségünket!
"Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!" / Nagy László/
Ujfalviné Vimláti Ildikó